A munkavállalás és a társadalmi szerepvállalás kezdete jellemzően a fiatal felnőttkorra tehető. A húszas évek vége, és a harmincas évek eleje az az időszak az egyén életében, melyben elköteleződik mind a magánéletben, mind a munka világában. Ez a lehorgonyzás egyre későbbi életkorra tolódik mind a férfiak, mind a nők esetében. Az első munkába állás egy olyan fordulópont, melynek során a kötetlenebb tanulmányi éveket követően a munka szigorúbb elvárásokkal rendelkező világába kell bekapcsolódnia a fiatalnak. Sokan ezt a fordulópontot tekintik a felnőttkor kapujának, amelyre a belépéstől a „hagyj fel minden reménnyel”-mondás érvényes. A munkaidő hossza, monotóniája, kötöttsége, a szabadság elvesztésének élménye mind olyan tényezők, melyek az elköteleződést nehezítik. Tovább erősíti ezt a tendenciát a hosszú képzési idő, mely a legritkább esetben készít fel a majdani munkavégzésre. Az első munkahelyen többnyire tapasztalatlanul kell ellátni a szakmához kapcsolódó feladatokat, ám az esetleges hibázásból adódó következmények felelősségét teljes értékű dolgozóként kell vállalnia a fiatalnak.
Nem ritka mindezek fényében a jelenség, hogy a munka világában való elköteleződés helyett a tanulók megnyújtják a szabadsággal jellemezhető képzési időszakot – vagy lassított tempóval és néhány plusz félévvel, vagy egy újabb képzés elvégzésével. A munkavállalás késleltetésének a célja ebben az esetben az elköteleződéssel, és a felnőttkorral járó felelősségek késleltetése.
Az oktatási intézményekből nagy célokkal és reményekkel, nem ritkán irreális elképzelésekkel induló munkavállalót könnyen csalódások érhetik a foglalkozási szerep első tapasztalatainál. Különösen megterhelő, ha rögtön az első munkába állás sikertelen, vagy csak kompromisszumos álláslehetőség vállalásával kezdődik a karrier. A kialakulóban lévő szakmai identitás, és az önbizalom sérülése elkerülhetetlen ebben az esetben. A fiatal felnőttekre jellemző kezdeti csalódásokat és nehézségeket Alexandra Robbins és Abby Wilner ún. „kapunyitási pániknak” (angolul: quarterlife crisis) nevezte el. Az életkezdési válságként is emlegetett állapot nem csak a munkavállalást megelőzően, hanem a nagy lendülettel való pályakezdés után is jelentkezhet. A nagy energiákat felemésztő indulás is megterhelő lehet a fiatal számára, főként, ha a munkavállalásról alkotott naiv elképzelések nem teljesülnek, illetve ha a sikerélmény, és a pozitív visszajelzés is elmarad. A kiégettség veszélye a lelkes pályakezdők esetében különösen jelentős.
Kétségtelen, hogy önmagunk munkavállalóként, illetve felnőttként való definiálása erőteljes fordulat a személyiségfejlődésben. Ám nem csak akadályok és nehézségek legyőzéséről szól ez a lépcsőfok, hanem a fejlődés lehetőségéről is. A személyes karrier a kihívások által az önmegvalósítás terepe is lehet, még az oly nehéz kezdet ellenére is.
Visnyei Renáta
A cikk eredetileg a www.cons.hu oldalon jelent meg.
